Első díjam!

A díjat nagyon szépen köszönöm szerecsendio-nak! Imádlak! <33

Szabályok:

• Írj magadról 11 dolgot!
• Válaszolj 11 kérdésre!
• Írj 11 kérdést!
• Küld tovább 11 embernek!

11 dolog rólam: 

• Van egy kutyám, Bodza.
• Ezen a blogon kívül még két másik is van. (www.smile4eversmile.blogspot.hu és filmstaronline.blogspot.hu)
• Óriási Directioner vagyok és a kedvencem Zayn.
• Kedvenc színészem Johnny Depp.
• Kedvenc énekeseim közé tartozik Bruno Mars és Avril Lavigne.
• Próbálok egy kicsit fogyózni, mert 1. A sport mindenkinek jót tesz és 2. szeretnék vékonyabb lenni.
• Nem járok, max. évente egyszer, Mcdonald's-ba.
• Van egy öcsém.
• Ki nem állhatom a spenótot.
• Soha nem ítélek meg egy könyvet a borítójáról és ez embereknél is így van.
• Mielőtt el mentem nyaralni, több mint 15 blogot követtem, de egy hónappal később már csak 4-et, 5-öt. Lemaradtam.

Válaszaim: 

• Miért pont Bella Thorne az egyik női főszereplő a blogodban? - Őszintén azért, mert amikor a szereplőknek a képeit kerestem, egy fiatal lányt akartam, aki egyáltalán nem hasonlít a főszereplőre, akit pedig már jóval előtte kiválasztottam és nem akartam rajta változtatni.
•  Hogy jött a történet, hogyan pattant ki a fejedből a szereplők jelleme?- Amikor kicsi voltam, mindig is sztár akartam lenni, híres énekes. Most már tudom, hogy erre semmi esély, hiszen rémes hangom van, de az álmaimra még mindig emlékszek, úgyhogy megvalósítom őket, ha máshogy nem megy, leírom.
•  Miért pont egy napló oldalain olvashatjuk a történetet?- Mert nekem vagy 6 naplóm van és egyszer ide, másszor oda írok. Így végre megvalósodik az ami nálam sosem fog: rend :D
• Szereted Párizst? Jártál már ott?- Még nem jártam, de az minden vágyam. Ez a blog maga az álmaim világa, ezért jelent nekem olyan sokat.
•  Milyen volt az a másfél hónap net nélkül?- Nos akármilyen meglepő, kibírható. Nem gondoltam arra, hogy vajon miről maradok le, csak néha, de akor sem a közösségi oldalak hiányoztak, hanem a blogok.
• Az alatt az idő alatt is írtál, mondjuk füzetbe?- Nem. Csak ötleteltem, míg végül annyi ötletem lett, hogy úgy éreztem, mindjárt szétrobban a fejem.
• Hol voltál ez idő alatt pontosan?- Hát voltam egy hetet Balatonlellén táborban. Amikor onnan haza jöttem volt egy napom, hogy összecsomagoljak és kipihenjem magamat, mert rögtön indultunk Erdélybe. A nagyszüleimnél voltam, Csíkszeredában, kereken egy hónapot. Aztán amikor onnan is haza jöttem, este mentünk le egy hétvégére Balatonra. (Felsőörs és Almádi környéke)
• Minden blogon szoktál komizni?- A legtöbben igen. Mármint amelyiket rendszeresen követem, azokon igen.
• Milyen zenéket szeretsz?- Avril Lavigne, Bruno Mars és One Direction. Ezek teljesen eltérő műfajok, szóval engem jellemez. Káosz ;)
• Szoktál független blogokat is olvasni?- Előfordul
• Hogyan találtál a blogomra?- Fogalmam sincs. De tényleg. Szerintem egy másik oldalon nézegettem a cseréket és éppen egy 1D blogot kerestem, mert szerettem volna olyat is olvasni. 

Kérdéseim:

• Ha egyetlen egy kívánságod lehetne, mi lenne az?
• Voltál-e külföldön a nyáron? Ha igen akkor hol?
• Mi ösztönöz  blogírásra?
• Van-e befejezett blogod?
• Kedvenc előadóid?
• Van háziállatod?
• Tudsz sütni?
• Kreatívnak tartod magadat?
• Mit gondolsz azokról, akik figyelemmel kísérik a blogodat?
• Az összes barátod olvassa, vagy legalábbis tud a blogodról?
• Mit szeretnél elérni az életben?

Küldöm:

Réka

Orsii

Azy

Visszatértem!

Nagyon sajnálom, hogy egy hónapja nincs semmi az oldalon, de nyaraltam. Most visszatértem és ezerrel dolgozok mind három blogomon. Ezen a héten jön majd az új rész helyett egy dupla rész kárpótlásként! És még azt hadd mondjam el, hogy nagyon hálás vagyok a pozitív visszajelzésekért! Imádlak titeket! <33

3.fejezet

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam az új részt, de az utóbbi napokban minden olyan zűrös volt, hogy nem volt rá időm, de mivel ezen a héten nem megyek sehova, majd csak a jövő héten, elhoztam az új részt. Jó olvasást! 
xxx Kriszti

         Ezek után a többi osztálytársam is mesélt kicsit magáról. Érdekes módon rajtam kívül, még egy táncos-énekes van az osztályban. Nem más, mint a pláza cica, aki kíváncsiskodott. Már a kinézete sem hétköznapi. Csupa flitter, meg rózsaszín.  Jó tényleg nagyon divatos, de azért ez már túlzás. Egyébként, azt a srácot, aki leállította nem rég a csajt, Chrisnek hívják, és igazán jól tud úszni.  Ezután lementünk az udvarra, az évnyitó ünnepségre, ami elég unalmas volt, de hát, ilyenek szoktak lenni. Az igazgató szövegét hallgatva, szemügyre vettem az udvart. Nagyobb, mint általánosban és (természetesen) nincs benne mászóka/csúszda/hinta/homokozó. Helyette egy jó nagy sportpálya van, amin focizni és kosarazni lehet. Ha sportról van szó, akkor maradok inkább a röplabdánál, az igazán jól megy, van pár érmem is.  Szóval eléggé egyszerű az udvar, de annál szebb a gyönyörű virágokkal, meg a rengeteg fával.  Miután vége lett az igazgató beszédének, újra felmentünk a terembe, viszont most az ofőnk, lediktált pár „nagyon fontos” információt a tanévről, ami elég sűrű.        
- Mivel ebben az iskolában nem lehet választani idegen nyelvek közül, mindenki németet fog tanulni. – hát a németről és rólam annyit, hogy tanultam két évig, nem nagyon szeretem. Sokkal jobban bírom a spanyolt, amit már elsőtől kezdve tanultam és tényleg jól megy. Franciául is egész jól tudok, mert önszorgalomból tanultam meg és sikerült letennem a középfokot.  A nap további részében nagyon nem történt semmi említésre érdemes. Egész nap Janettel beszélgettem és kiderült, hogy Joshal (deszkás srác) is jól kijövök. Miután haza buszoztam, megnéztem a tankönyveimet, amiket ma kaptam. Jó, az, hogy megnéztem, túlzás, mert igazából csak átlapoztam őket, de kb. emlékszem, hogy unalmasabbak, mint általánosban. A gimiben minden nagyobb/jobb/unalmasabb/helyesebb, mint az általánosban , de szerintem hozzá tudok majd szokni.

 szeptember 2. – valamikor délután

Hűha. A mai napom, nagyon tartalmas és eseménydús volt, de megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Kezdjük ott, hogy elaludtam, így fél óra helyett, csak 10 percem volt, egy elfogadható külső elő teremtésére.  Úgyhogy villám gyorsan megmosakodtam, és még ennél is gyorsabban felöltöztem. Így maradt még hat percem a többire. Miután kisminkeltem magamat (nagyon nagy művelet volt volt a szemspirál és a szájfény feltétele) és még a hajamat és félig-meddig beszárítottam, rohantam a suli buszhoz, amit épp, hogy elértem. A sofőrnek valószínűleg nem igen tetszik a munkája, mivel amikor beestem az utolsó pillanatban csak morgott egyet és, ha jól értettem, valamit franciául motyogott, amit inkább nem írok le. Levágtam magamat Janett mellé, aki csak kérdőn nézett rám, mire legyintettem.

- Elaludtam- adtam meg a magyarázatot.

- De a lényeg, hogy ide értél.- mondta, de rögtön elkapta a tekintetét. Először azt hittem, hogy rólam, de ahogy elfordítottam a fejemet, megértettem. Újdonsült barátnőm szerelmes lett. De nem akár milyen srácba, de nem ám! Ez a fiú dús gazdag. Ezt onnan tudom, hogy egy csomó reklámban szerepelt már és abban is biztos vagyok, hogy amerikai. Csak tudnám, hogy akkor mit keres egy suli buszon, amikor egy magán tanárt is fogadhatna.

- Te! Ez nem az a srác...- kezdtem, de Janett közbe szólt.

-Aki a volt osztálytársam? De, igen. - elkerekedett szemekkel néztem rá.

- A volt osztálytársad? Vele jártál általánosba?

- Igen. Amikor még megismertem, nem volt ennyire gazdag és még hírneve sem volt. De aztán - itt lehalkította a hangját - mint minden kicsit is híres embernek, neki is a fejébe szállt.

- Akkor bunkó?

- Ja. 

-De tetszik neked.

- Ennyire látszik? -pirult el, mire csak mosolyogtam. Lehet egy srác arrogáns és bunkó, de attól még simán bele lehet esni.

Amint megérkeztünk a suliba, a termünk felé vettük az irányt. A folyosón diákok nyüzsögtek, és tanárok igyekeztek mindenfelé. A termünkbe lépve eltátottam  a számat, és a homlokomra csaptam.Idióták.

Tudom, hogy egy kicsit rövid lett, de ígérem, hogy szerdán hosszabbat írok!

Sziasztok! :))

2. fejezet

Szeptember 1 – este 9 után

Ma volt az évnyitó a suliban, ami önmagában unalmasan hangzik (az is), de ma megismertem az új osztálytársaimat. Ehhez hozzátenném, hogy tizennégyen vagyunk az osztályban és mindenki tizenöt éves. Igazából először nem értettem, hogy, ha most kilencedikesek vagyunk, akkor miért nem tizennégy évesen kezdtük a gimit. De ma rájöttem. Szóval úgy van ez, hogy a kilencedik előtt, kell járni egy évet, amolyan alapképzésre. Nekem nem kell bepótolnom ezt a kilencedik előtti évet, mert még New Yorkban jártam tánc suliba, ahol hetente négyszer volt másfél órám.  Gondolom Janett-el is hasonló a helyzet, mert egy osztályba kerültünk, aminek külön örülök.  Szóval lényeg a lényeg, nagyon eseménydús napom volt. Reggel, amikor felkeltem, szerencsére nem kellett a ruhám kiválasztásával vesződnöm, mert az ünneplőt (amit küldtek) voltam kénytelen felvenni. Igazából nem rossz: mindkét ujján kék csík húzódik a vállamtól, egészen a csuklómig.  Ott az ujja bőbb lesz, és a kezemen lóg. Ez piros csíkokkal van díszítve. Ja és bal oldalt, a mellkasom környékén, díszeleg az iskola lógója, ami a francia zászló, ráírva, hogy Paris Arts és ennyi. Szerintem egész jól áll.  Gyorsan felkentem egy kis sminket és már indultam is. A buszmegállóban a buszra várva, egyre jobban rám tört az idegesség. Sosem voltam egy szívbajos lány, mindig megtaláltam a közös hangot az emberekkel…de.. de ez más. Ez egy teljesen más város, ország, kontinens (!!)  és itt nem ugyanolyanok az emberek. Ilyen vegyes érzésekkel szálltam fel a buszra, de ahogy megláttam barátnőmet sokkal jobban éreztem magamat.

          -     Bonjour! – köszönt Janett vigyorogva, amikor leültem mellé.

          -      Szia! Te is ideges vagy? – kérdeztem meg, remélve, hogy nem csak én érzem magamat idegroncsnak. 

          -      Nem, én egészen jól vagyok –mondta, mire felszaladt a szemöldököm-,  Na, jó, a halálosan rettegek. Mi lesz, ha egyáltalán nem állnak velem szóba? És mi lesz, ha mondjuk, én leszek az osztály legbénábbja? – kap pánikrohamot Janett. Hát talán ő egy kicsit idegesebb nálam..

          -      Jó nyugi. Nem lesz semmi. Egyszerűen minden rendben lesz – magyaráztam remélve, hogy megnyugtatom. Ez mind szép és jó, de engem ki nyugtat meg?

          -      Oké, oké. Szerintem már minden rendben. Huh –fújja ki a levegőt – De rajtad egyáltalán nem látszik az idegesség.

          -      Hát, tudod, csak tartom magamat. New Yorkban megtanultam egy fontos szabályt: Légy erős, határozott, magabiztos, mert, ha látják, hogy félsz, eltaposnak.

          -      Jesszus! Ennyire vad emberek élnek New Yorkban?

          -      Igazából egy filmből szedtem ezt a mondatot – ismertem be, mire mindkettőnkből kitört a röhögés      – De mindenesetre- hagytam abba a nevetést – én mindig tartom magamat.

          -      De miért?

          -      Hát nem tudom.. Amióta az eszemet tudom, ilyen voltam. Valószínűleg azért, mert a szüleimmel, sosem beszéltem meg a félelmeimet és az érzéseimet sem. Így magamban tartottam.

          -      Hű. Én nem bírnám magamban tartani az ilyesmit. – néz rám és láttam szemében valamit. Egy olyan dolgot, mint amilyet a filmekben látni, amikor a gyerek büszke a szüleire és felnéz rájuk valami miatt. Hát nem tudom. Én egyáltalán nem vagyok büszke magamra, hogy eltitkolom az érzéseimet. Sőt! Gondolatmenetemet, a hangos bemondó  szakította félbe amikor közölte, hogy a „nem tudom milyen utcában vagyunk”. Hát igen. Még Párizsban is olyan a hangos bemondó, hogy nem lehet semmit sem érteni. Miután leszálltunk a buszról, rögtön szembe találtuk magunkat a Paris Artsal. Hű. Mit is mondhatnék? Az épület hatalmas, a falak nem omladoznak (ez hatalmas előrelépés a régi sulimmal szemben) és mindenfelől diákok tartanak a suliba.

          -      Na, készen állsz? –néztem Janettre, aki egy kicsit sápadtnak tűnt.

          -      Öhm… persze. Mehetünk- mondta, de nem nagyon tűnt úgy, mintha komolyan is gondolná. Megszorítottam a kezét és bátorítóan rámosolyogtam.  Igazából, így, utólag nézve nem tudom, hogy mitől voltunk úgy berezelve.  Normálisan beértünk a terembe, mindenfajta bombariadó és egyéb robbanás nélkül. A termünkbe lépve alaposan szemügyre vettem az osztálytársaimat.  Na, igen. Mint szinte mindenhol, itt is vannak amolyan „nagy menők” .  Jó igaz, még nem ismerem őket, de azért két lányról nagyon virít, hogy pláza barbik. Egyébként azt is elképzeltem, hogy belépek a terembe és akkor meglátom Őt és rögtön belé szeretek stb.., de ez nem jött össze. Igazából egész helyesek a fiúk, (sőt, sokkal helyesebbek, mint általánosban) , de nem azt szokták, mondani, hogy szerelem első látásra? Itt nem hogy első látásra, másodikra sem volt semmi.  Elidőztem volna még a fiúkon, de mivel egy férfi (valószínűleg az ofőnk) érkezett meg, helyet foglaltunk.  Egy személyesek a padok és három oszlop van. Én az ajtóhoz legközelebbi padsorban a legelső helyet választottam, Janett pedig mögém ült. Hát igen.  Mint mindig most is a bátrabbak és/vagy stréberek ültek előre, azok akik nem szoktak tanulni hátra. Az ilyet most is megállapítottam, mivel az első sorokban, rajtam kívül, még egy elég csöndes fiú (szemüveges, fekete haja van) és egy másik fiú (semmi szemüveg, barna haj) ült, aki, szerintem (úgy, mint én) a bátrakhoz tartozik, mint sem a stréberekhez.

          -    Szóval, köszöntök mindenkit a Paris Artsban. A nevem Joe Henderson.  Mint már kitalálhattátok, én leszek az osztályfőnökötök és ezen kívül, a franciatanárotok is.  Az évnyitó ünnepség háromnegyedóra múlva kezdődik, addig szerintem ismerkedjünk meg. – mosolygott az ofő. Egész rendesnek néz ki. – Haladjunk sorrendben. -  mondta és várakozóan a szemüveges fiúra nézett.

          -      Khm…  Engem Felix Millernek hívnak – wow, ez aztán a furcsa név – és a számítógépes ismereteimet szeretném gazdagítani ebben az iskolában. – fejezte be, és szerintem az egész osztály lefagyott egy fél percre. Ez a szóhasználat…khm.. egy kicsit érdekes.

          -     Sziasztok! – fordult körbe a mellettem ülő srác – Josh Brown vagyok és, bár biztos érdekes lehet ez a számítógépes izé – folytatta, mire mindenki elmosolyodott, kivéve Felix..- de én inkább a sportokban érzem otthon magamat, főleg a deszkázást bírom- mondta és biztos vagyok benne, hogy itt került fel a pont az i-re, mert aki nem stréber, laza és deszkázik tuti, hogy mindenkinél jó pontot szerez.

          -     Helló! – néztem én is körbe, mivel én következtem. - Én Bella White vagyok és New Yorkból költöztem ide nem rég.

          -      Miért?- kérdezte egy lány. Őt nyilvánítottam pláza barbinak.

          -      Mert… öhm..- gondolkoztam, mert az mégsem mondhattam, hogy kidobtak otthonról a szüleim – tudjátok, imádom Párizst és a nagyim is itt lakik szóval miért ne? – adtam egy elég gyengécske választ.

          -      És hol vannak a szüleid?- kérdezett tovább a csaj, nekem pedig kezdett ebből elegem lenni.

          -      Mi lenne, ha inkább haladnánk, és nem kérdezgetnéd folyton. Ez nem tartozik ránk. – szólt egy fiú a hátsó padsorból. Szőke haj és egyáltalán nem stréber. Majd megköszönöm neki, hogy lekoptatta rólam a lányt.

          -     Szóval a tánc és az éneklés az én műfajom. - zártam gyorsan le bemutatkozásomat, mielőtt a pláza cica újra megszólalna.

Continue...

1. fejezet

Sziasztok!

Minden hétfőn-szerdán-pénteken-vasárnap hozom a részeket, figyeljétek az oldalt! :)

Augusztus 15  (csütörtök) – valamikor délután, 5 óra után

Ezt a naplót még valamikor nyár elején találtam a padláson. Sokat gondolkoztam, hogy írjak-e bele vagy sem. Amikor felszálltam erre a repülőre, még mindig gondolkoztam.  De végül, ahogy most is látszik, elkezdtem írni.  Nem azért, mert valami felejthetetlen dolog történt velem és azt meg szeretném örökíteni. Nem is azért, mert hirtelen befordultam és úgy érzem, hogy csak a naplómhoz fordulhatnék. Nem. Én tudom, hogy egyedül a naplómhoz fordulhatok. Jó, igaz, hogy nem fordultam be, csupán mérges vagyok. A szüleimre. Azért amit tettek velem. Azért mert felraktak egy repülőgépre és elküldtek, nemes egyszerűséggel Párizsba! Hogy ott éljek tovább a nagymamámmal, akit bár szeretek meg minden, de azért mégis csak egy nagymama! Hogy tehették ezt velem? Ó vagy várjunk csak! Már tudom. Nem szeretnek! Ennyi, kész, vége. Lezártam. Ha a szüleimnek nem kellek, és inkább átküldenek egy másik kontinensre, csak, hogy elég messze legyek tőlük, akkor rendben.

Még mindig csütörtök – este 8 óra

Most mondta a stewardess, hogy 1 óra múlva leszállunk. Hú de jó! Most akkor gyalogolhatok egészen a buszmegállóig, ahol felszállok egy rozoga buszra és még fél órát utazhatok ahhoz, hogy elérjem a kereszteződést, ahonnan még legalább 20 perc a nagyim háza! Remek! Akkor ott leszek kb. 11-re, de inkább negyed 12-re., na, egyre jobb lesz…

Egyébként már lehet látni innen az Eiffel-tornyot. Meg a Notre Dame-ot is. És a Diadal-ívet! Ez meseszép! Igazából én imádom Párizst. Már nagyon sokszor jártam itt és mindig lenyűgözött.  A sok fény, a rengeteg érdekesebbnél érdekesebb látnivaló, a sok finom sütemény illata.  Párizs! Az én városom. Már szinte az egész várost bejártam, minden nevezetességet megnéztem. Úgy ismerem ezt a várost, mint a tenyeremet.

Augusztus 31 – 17:00

Ebben a két hétben, olyan sok dolog történt velem, hogy időm sem volt naplót írni, sem kedvem. De most, hogy szert tettem egy kis szabadidőre, gyorsan leírom, hogy milyen élményekben volt részem.

Amikor éjfél tájt megérkeztem a nagyimhoz, annyira ledöbbentem, hogy még most sem hiszem el. Egy szomorú, kedvtelen, idős hölgyre számítottam, aki még nem dolgozta fel nagypapa halálát. És mit kaptam? Egy élet vidám, mosolygós és fitt nagyit! Először szóhoz sem jutottam, de szerencsére nagyi észrevette, hogy most nem én fogom megölelni őt, és inkább ő jött oda hozzám és szorosan megölelt. Innentől már kezdtem felocsúdni és normálisan beszélgettünk. Elmeséltem az utamat meg ilyesmi ő pedig elmondta, hogy melyik suliba fogok járni. Kaptam hozzá egy házirendet, meg egy nagy csomagot . Mivel akkor jöttem rá, hogy halálosan fáradt vagyok,  közöltem, hogy megyek aludni.  A szobámba felérve, újabb döbbenet fogadott. A szobám teljesen át volt alakítva. De milyen szép volt!  A fal égszín kék, a bútorok lelakkozva, gyönyörű függöny a z ablakon. Soroljam még?  Fantasztikus volt! Behuppantam az ágyba, és úgy ahogy voltam, elnyomott az álom. A következő napokban, vagy a házirendet olvastam, vagy a környéken mászkáltam.  Aztán egyik nap a boltban, találkoztam egy lánnyal, aki annyi idős, mint én. Azóta sokszor találkoztunk és nagyon jól kijövünk egymással. Janettnek hívják és ő is nem rég költözött Párizsba, csak ő Chicagoból.

        -     És nem is kérdeztem, hogy melyik suliba fogsz járni. – érdeklődtem, miközben a Szajna-parton sétáltunk.

        -      Várj, mindig elfelejtem a nevét… Ja megvan! A Paris Arts-ba.- jutott Janett eszébe.

        -       Komolyan?! Én is!

        -        Ez, de jó! És te miben vagy tehetséges? – na, igen.  Ebbe a suliba, szigorúan olyan diákok jelentkezhetnek, akik valamiben tehetségesek.

        -        Táncolok, meg egy kicsit énekelni is tudok.

        -       Az jó – mosolygott- én fényképezek.

        -       Mit?

        -      Hát mindent! Erdőt, virágot, embereket, naplementét, egyszóval bármit!

        -       Hű. Jó neked. Gondolom ebben a suliban sok lesz az olyan ember, aki táncol vagy énekel. A fényképezés egyedibb.

        -      Ne mondd ezt! Most képzeld el, ha csak hárman-négyen jelentkeznénk a fotós szakkörre, de ott mondjuk, én lennék a legjobb. Bár erre kevés esélyt látok.. Szóval tegyük fel, hogy három ember közül én vagyok a legjobb, de neked meg van az a lehetőséged, hogy például 20 ember közül legyél a legjobb. Az azért más. – magyarázta Janett és őszintén szólva nagyon jól esett, mert megnyugtatott.

       -      Köszönöm – mondtam neki, mire ő csak mosolyogva legyintett. - és biztos vagyok benne, hogy nagyon jó fotós vagy-tettem hozzá. Szerintem igazán jó barátok leszünk.

Bevezető

Bellának a szülei gazdag marketingvezetők New Yorkban, éppen ezért nincs idejük lányukra.  Pár hete, Bella és családja egy telefonhívást kap, miszerint Bella és Patrick (Bella bátyja) nagyapja meghalt.   Mivel már a nagymamájuk is öreg és nem szeretnék egyedül hagyni, Bella szülei úgy gondolják, az lenne a legjobb megoldás, ha Bella, Párizsba költözne hozzá.  Új suli, új környezet, új barátok és új kalandok várnak Bellára és mind ez a divat fővárosában, Párizsban....

Helló!

Sziasztok!

Ezen a blogon egy történetet fogok írni, ami egy 15 éves lányról szól. A rövid ismertetőt, a bevezetőt, a szereplők képeit hamarosan hozom! :)

xxx Kriszti xxx